"Hát hívjál egy taxit. 20 perc alatt ott lehetsz nála. Ennyit igazán költhetsz magadra."

Már majdnem belementem.

Egy fűtött sátorban iszogatva, barátokkal beszélgetve kitárgyaltuk, hogy öregek vagyunk mi már a Szigeten hidegben mászkáláshoz...

- Anett 34 -

Fényképeket nézegettem Anyuról és Mamáról, az utolsó képek amiket készítettem.. Apa adta képeket, hogy most hívatta elő.. A képeken anyu hasonlított Mamára.. az arcában néhány vonás ami a korára utalt...
Egyformán voltak kifestve... kicsit elmosódott képek voltak. Rájöttem hogy Anyu meghalt. Anyu is. A kertünkben voltam. Ott állt mellettem Apa. Kértem, hogy vigyen ki a temetőbe mert ott akarok lenni Anyu mellett. Zokogni kezdtem. Eszembe jutott, hogy ő most ott van a föld alatt egy koporsóba zárva és megszűnik tezt lenni, hogy nem ölelhetem meg többet...Leültem a terasz kövére. Átfogtam a hasam, összegörnyedtem, és csak azt hajtogattam hogy Anyu, Anyu, Anyu, Anyu, Anyu, Anyu, Anyu, Anyu, Anyu, Anyu, Anyu, Anyu, nagyon nagyon sokszor és sírtam. Apu mondta, hogy mostmár hagyjam abba... de nem tudtam, egyre jobban fájt...

Egy hatalmas sárkánnyal küzdöttem. Azt hiszem először támogatott, aztán megöltem víznek hatalmas áradatával.

Anyu meghalt. Zokogva kérdeztem a kínai nevelőanyámat miért nem jön legalább oda, ölel át, vigasztal, miért hagyja, hogy csak sírjak magamban?
- Ha Anyukád meghal, úgysincs aki meg tudna vigasztalni.

- hangos az ébredés,
soká a megnyugvás -

Ma ide-oda tolom a dolgokat, de semmi sincs a helyén.  Nem vagyok a helyemen.

Egy nő szült az étkező asztalunkon. Láttam ahogy születik a gyerek. Ő maga húzta ki magából. Aztán a kezemben fogtam maréknyi kis valami volt, erős burokban, csupa vér volt. Aztán valaki széttépte rajta a burkot, és nem értettem miért kellett ezt tenni.

Apa dicsekedve jött be hogy mekkora halat fogott.

Egy kislányt fürdettem. de csak locsoltam rá a vizet, nem akartam hozzáérni. Kértem rajzoljon valamit. Az anyukája meg ripsz-ropsz rajzolt helyette egy virágot, ügyelve hogy jól töltse ki a teret a papíron... aztán a picúr rajzolt rá pár fekete krixraxot, én meg megkérdeztem hogy ez ugye katica? És nagyon jó katicának tartottam.

Láttam egy nőt, ahogy rálépett egy aknára és felrobbant.

Kismacskával álmodtam, volt két macsekom, de rosszul bántam velük. Mármint megmentettem őket valahonnan aztán kiraktam őket az erkélyre és kint felejtettem őket.. Behoztam őket a melegre és enni adtam nekik. Szégyelltem magam a felelőtlenségemért.

Volt egy pici aranyos kutyám is, és azon gondolkodtam hogy tarthatnám meg. Tudtam hogy nagy felelősség. Zsemle színű volt. Le akartam vinni sétálni, és szerettem volna mindenhova magammal vinni... mert olyan kis pici volt. Picúrnak hívtam.. és még gondolkodtam is rajta hogy miért pont ezt a nevet adtam neki, Bea olyan jó nevet adott az ő kutyájának...gondolkodtam is valami erős néven, valami sárkányos hangzásún, tele volt D-vel meg r-el. De aztán mégis úgy döntöttem, legyen inkább Picúr.

És meleg puha bőr érintése a hátamon: oltalom, kéj és félelem.

cseppje hulló elmúlás csíklik az éjben

meg kellett akadályoznunk hogy kipusztuljon a föld élővilága.. meg kellett ölni valakit. Láttam a jövőt, beleugrottam a tengerbe, olyan volt mint egy hatalmas medence, hideg, és jeges és üres.. semmi élet nem volt benne. Előtte még aranyos kis fókák úsztak és hatalmas bálnák, aztán mikor a jövőbe néztem akkor sehol nem volt semmi, nagy csönd, üresség, kő és víz volt a bolygó. Nem voltak madarak, fák, a vízben nem volt élet... szomorú volt.

Az emberek összeolvadtak, olyan volt mintha egy testté válnának, összeborultak, összefonódtak és napokra úgy maradtak. Nem volt saját akarata két embernek, ugyanakkor, egymásból mindent láttak, éreztek, egy nagyon intim közeg volt... és négy nap alatt cseppfolyóssá lerohadt a húsuk, kiszabadultak ebből az akarattalan fogságból és akkor egy valami új jött létre köztük, egy erős, mély kapcsolat.

Ha beleléptem volna ebbe a szétfolyt anyagba akkor engem is beránt... Én nagyon féltem attól, hogy ebben az állapotban eltűnik az akaratom, de másoknak ajánlottam, hogy igazából jó.

A freeblog szerverhibája miatt eltűnt időszak.

2011. október 24., hétfő
- És mi a tanácsod?
- Pszichológus. És relaxáció.

- és ezt így -

2011. október 21., péntek
Reggelente szorosra húzott nyakkendőt öltök, nehogy torok alá csússzanak az érzések.

2011. október 20., csütörtök
Felébredtem és a sötétben kerestem egy kupacot, egy ismerős alakot, egy szuszogást, valamit. De csak a csönd.

2011. október 18., kedd
A rádióból is a csaj hangja szólt.

Néha elkap egy érzés, beugrik egy kép és hirtelen nem tudom, hogy álmodtam vagy megtörtént. Két dioptriával homályosabban látom az életem.

2011. október 13., csütörtök
Múlt éjjel láttam két fekete lovat. Futottak teljes erejükből, át akarták ugrani egy fa kilógó ágát, de fennakadtak, nem tudták megugrani. Lezuhantak, sebesen feküdtek előttem, egymás tetején, az egyik még mozgott kicsit. Tudtam, hogy mindjárt elpusztul, nem bírja ki. Elfordítottam a fejem, nem mertem közel menni a fájdalmához.

Aztán lassan megmozdultak és felálltak. Mind a kettő.

És barlangokba kellett volna lemennem, le a sötét mélybe, hogy megleljem magam. És ordítottam kínomban, hogy már csak nekem kell túl lennem rajtunk. És szép volt, mint a tenger.

Lilláék felajánlották, hogy összevarázsolnak minket újra, és egy emberként mondtuk hogy ne, azt ne.

- És nem értettem miért nem otthon ébredek -

2011. október 10., hétfő
A kérdések - amiket nappal fekete takarófóliával körbetekerve egyik sarokból a másikba tologatok - éjjel rám támadnak és véresre vernek. Összetörten ébredek.

- hajnali könyv és könny alvás helyett -

2011. október 6., csütörtök
Ennyi kulcs, és nincs egy otthon...

2011. szeptember 29., csütörtök
Egy szalonnás rántottába sütve állt a tányéron az üzenete, hogy mennyire ellenállhatatlanul kívánta a nőt, hogy minden akadályt leküzdve meg akarta dugni, hogy milyen rég nem érzett már ilyen olthatatlan vágyat.

Nagy, vastag, bunkó-darab szalonnák voltak a szavak.

-hányinger az ébredés-

2011. szeptember 21., szerda
És gömböket formáltam hol itt, hol ott, sárból és agyagból, fényből és energiából. Próbáltam a testembe rántani, beszippantani. Egyszer talán sikerült is.

És repültem Tündivel felhők felett, kitárt karokkal, és olyan simán landoltam, meg sem botlottam... talán csak egyetlen lépés erejéig...

athelas | 9:29 |

Az első álmomban havat dobáltak rám. Anyuéknál voltunk, hatul a kertben. Játék volt, nevettünk, de minden hó az arcomban landolt. Csak ők támadtak, én meg hagytam, bár  egy idő után nem élveztem. Nevettem, de már elmenekültem volna.

2011. szeptember 13., kedd
Nagy fekete bálna szállt az égen. Sokan vártunk rá, már régen.

Ölés ma a játék. Játék ma a gyilkolás.

(Mire közel ért, már nem volt csak egy rózsaszín lufikutya.)

- én nem akartam bántani...

én csak játszani -

2011. szeptember 12., hétfő
Tartottam a kezét és hagytam hogy rajtam másszon fel, fel egyre magasabbra. Aztán  volt egy pont, az én vállmagasságomban, ahol mar nem tudtam tovább felfele tolni, tartani, elgyengült a karom, de mégis próbáltam plusz erőt beletolni, még megfeszítettem magam, emeltem még följebb, mássz. Arra gondoltam mi lenne ha ezen az élete múlna...

És kesőbb tánc közben megharapott, de nem akartam, hogy megharapjon és mondtam is neki, hogy ezt nem szabad, majd rögtön az jutott eszembe, hogy azt kéne mondanom hogy ez nekem nem jo és nem tiltani..

- de sosem ezt mondom -

2011. szeptember 8., csütörtök
adásszünet. tudattalan sötétség. áldás.

2011. szeptember 7., szerda
Nagy ostoba holdhalak úsztak ki a partközelbe, fel a mélyből, és a móló résein át lestem nagy buta nyugalmukat.

Aztán megindult velem a móló, irányíthatatlanul vergődött a vízen. Hatalmas hullámok árja. Hol fent, hol lent. Rég halott nagyapám állt a molo stabil felén és kértem segítsen, nem akarok a hatalmas medúzák közé esni, marnak és fájni fog.

Aztán eszembe jutott, hogy ő már halott, és halott minden nagyszülő, nincs már család.

Bezuhantam a vízbe, kapaszkodtam a móló szélébe, és apró golyókat kapartam ki a pallók közül... mik ezek? mik ezek? -gondolkodtam

- Halkaja - felelte a hűtőnk előtt állva.

- De minek őrizgetjük? A hal már elpusztult. - Szemem átsiklott az üres akváriumra, majd a vízinövényre aki egy befőttes üvegben vegetált. Hátha lesz még itt hal...

És az a másik növény, az a kis apró levelű...ezzel meg mi lett? pár napja még olyan jól volt. Hogy szeretem én ezt a kis növényt. Mi lelt téged kis barátom, hogy rugdosod le magadról a leveleket?

- ringat, ringat -

2011. szeptember 6., kedd
A benyelt könnyekből tengerszem gyűlt a gyomromban.

A mélyben szörnyek zabálják a jelent.

- fel. akarok. ébredni.

mikor már a reggel? -

2011. szeptember 5., hétfő
Idegen illatokká váltam. Idegen tusfürdő, idegen fogkrém, idegen sampon.

Rothadt hús szaga a szívem.

- idegen az ágyban -

2011. augusztus 31., szerda
Mi sem természetesebb annál, hogy a hörcsögöm arcát, mi nyálban tocsog, kelbimbó levéllel törüljem tisztára...hogy eltűnjön a mocsok...

- wellness -

2011. augusztus 29., hétfő
Utaztam zöld türkiz-tavad mentén, hol zakatolnak a mélyben az érzések.

2011. augusztus 28., vasárnap
és boldog voltam ahogy a fehér macska a fehér tejben úszott  és ivott, miután nem hagytam elveszni, ahogy mások hagyni akarták. Boldogság volt ahogy életre kapott miután kivettem a nyelvéből azt a tüskét... Hogy féltem pedig az agóniájától...

- voltál már fehér macska?
féltél már mások szenvedésétől? -

Vámpírok csattintottak a húsomba nagy vasbilincset, sebet ütöttek rajtam, ették belőlem az erőt.

Kriszta beszélt hozzám a bánatáról, hogy napokat sírt a Duna-parton és én nem mertem megkérdezni, hogy miattam vagy miatta. Úgy féltem, úgy féltem...

És zavarodottan álltam előtted, görcsbe rándult kamasz, és számoltuk a halált, ki mennyit ölt már... holt legyek százai...

És aggódtam érted, hogy eszel-nem eszel, mikor. Próbáltam megoldani az életed, térképet kerestem, hogy én legyek életedhez a navigáció.

Jogsi nélkül vezettem. Féltem, hogy lebukok.

- gáz -

Begyulladt seb vagyok.

Ma pedig úgy ébredtem, mintha hűs víz mélyéről bukkantam volna fel, pedig forróak voltak a szavak amit álmomban a faceebook-on küldött.

2011. 11. 09: Elalvás utáni első képek: hazamegyek és a lakásom tele van idegenekkel, nyomorékok akik táncolnak. Táncolni akarok az egyikkel de bizarr érzésem támad. Aztán rengeteg macska van a lakásban, egyik sem az enyém, próbálom őket kint tartani az előszobában, de folyton besurrannak, gyorsak, és sötét is van... Egyet elkapok az ajtóban és kidobom, de aztán vissza is jön még a többi is. Nem is latom szinte őket, csak érzem...Egy nagy vörös perzsa macskát fogok épp amikor felébredek, az utolsó gondolat mielőtt felébredek, hogy milyen csodásan puha a bundája érintese.

Őrült pszichopataként rohangáltam otthon a házban, énekelgettem és sátáni kacaj mellett benzinnel locsoltam fel a szűlőházat, a nappalit, a lépcsőt, anyáék hálószobáját...

Apa épp aludt és mondtam nekik, hogy nem ártana rám figyelni mert mindjárt felgyújtom az egész kócerálj. Vegyenek komolyan mert tényleg megteszem... Persze minden mögött tudtam, hogy valószínűleg nem teszem meg, de azért benzinnel fellocsoltam mindent... Mire apa leért már gyújtottam a gyufát, ő meredt rám álmos szemekkel én pedig csalafintán mosolyogva elfújtam, hogy nah, nem kéne tüzeskedni, mert még a végén meggyullad itt valami...

És akkor odaléptem a karácsonyfához és meggyújtottam rajta egy gyertyát...

"Jól van, jól van, nyugodj meg, nincs semmi baj." Apa átölelt és nem voltunk többé külön világ.

És akkor felcsatoltam a kardom a jobb oldalamra, elmondtuk közösen a himnuszt és elindultunk az Orkok ellen ádáz hadat űzni.

Ott állt velem szemben egy barna és ocsmány. Anyuéknál, az előszobában, hatalmasan, rondán nyálasan és csorgón, be akart jönni, előrántottam a kardom, de túl lágy volt, hiába szúrtam elhajlott, életlen volt, és az Ork csak nevetett rajtam.

Aztán egyszer csak átváltozott, egy ismerősöm gyönyörű testével állt előttem és kábultba ejtett, hogy lehet valami ennyire szép, ennyire tökéletes. Oda voltam, hogy megérinthessem a bőrét, hogy végigsimíthassak ezen a tökéletes formán.

- szépségben szörnyeteg,

szörnyetegben szépség -

"Akkor most bukjatok le, le a golyózápor alá, szemeteket csukjátok be, és ki ne nyissátok addig amíg vége nincs. Nem kell végignéznetek! Ki ne nyisd a szemed!"

És tudtam hogy mire vége, hullahegyek égett tetemek és vérfolyó vesz majd körül minket.

Tombolt az anyasárkány.

Az utcán feküdtem, egy kanapén. A szemem sarkából láttam közelíteni egy kicsi kék kígyót, fején sárga pettyek. Felugrottam és a párnámmal védtem ki, ahogy ugrott felém, de éppen megharapott... A méreg egy részét ki tudtam nyomni a sebből.

Eztán meséltem mindenkinek hogy megmart egy kígyó, de nem sokat törődtek vele. Azon gondolkodtam, hogy most fogok meghalni. Egy srác, talán Benyó, aki Bea öccse volt megállapította, hogy mérgező volt, valami vipera. Elment, hozott nekem vakcinát, beadta, néztem hogy szúrja a tűt körbe az elfeketedett harapás körül, és a karomba, hogy árad belém az ellenszérum. Csodálkoztam is hogy van hozzá gyomra... Zsibbadt a karom, a látásom görcsös lett, foltok jelentek meg.

Anyát akartam később hívni hogy elmondjam mi történt. Kórházba mentem, hogy vágják ki a sebet, de nem akartak megműteni, mert ki voltam száradva. Csíkok jelezték a karomon, hogy nem iszom eleget.

Beáéknál lógtam el a napot munka helyett. Az anyja is beteg volt. A testvére gyógyított.

Később, mikor már kiderült, megúszom a kígyómarást, és úgy tudtuk befogták az elkóborolt mérges kígyót, megint találkoztam vele. Egy büféből, vagy jegypénztárból kúszott elő, és újra megmart.

Tudtam hogy álmodok. Néztem, hogyan pörögnek a képek, események, mozi a tudatalattimban. Mit teszek ha szabadjára engedem a legmélyebb erőket, ha nincs kontroll, önuralom, fegyelem? Figyeltem a figyelőt, aki csak bizonyos motívumokra figyelt az álomban, holott annyi részlet volt...

Álom volt, így nem volt hatalmam felette, de tudtam hogy minden amit cselekszek az a tudatalattim játéka egy álmon belül. Hagytam hogy áradjon minden szándék és valósuljon meg és én csak néztem miket érzek, teszek...

Leát leráztam, aztán kerestem. Krémet kentem szét a kezemen. Kisgyerekeket és babákat pöföltem, dühös voltam, pokol dühös. A gyerek csak harapott, nyalt és nyelt, be akart kebelezni, küzdöttem vele és mikor dühös gonosz tekintettel felnézett rám és megfogalmazódott bennem a gondolat hogy akkor most kifordítom a száján keresztül, akkor felriadtam.

Pupilla tág, szív zubog. Szuszog az éj.

Meglőttek, és véreztem, vesén lőttek álmomban. A halálomon voltam, de valami bűnt is elkövettem vagy a fiam elkövetett valamit amiért én vállaltam a flelősséget. Tárgyalásra is kellett mennem, holott már haldokoltam, és tuti volt, hogy még el is ítélnek..

Volt három fiam. Úgy 15 éve játszódott, egy nagy házban. Azoknál az embereknél akik ellen vétkeztünk. Egy 50 körüli borostás/szakállas, vékony pasas voltam...poros drapp ingben, koszhadt melós gatyában. Szegények voltunk.

Kicsit vadnyugati hangulata volt az álomnak.

Valamit meg akartak műteni a szememen én meg nagyon nem akartam. Féltem az egésztől. Féltem, hogy amikor kiemelik a szemem másképp fogok látni dolgokat, más perspektívából és ez elrettentett.

Tegnap egy boszorkányt láttam, akinek a homlokán harmadik szeme volt. A látó. De kiégett, fekete volt az egész ember és a harmadik szemével sem látott már, csak a helye volt meg. Kiégett az is.

- mit kéne több, más szemszögből megvizsgálnom? -

Álmomban sötét olajfolt volt bennem a bánat. Nézegettem hogyan vált alakot és mi alkot benne cseppeket. Belemerültem, hogy tudatosan éljem meg, hogy ez most rossz, fáj.

Nagy része Mama elvesztésén csámcsogta magát kövérre, egy csöpp a jövőt siratta, egy csöpp a múltat, a többi általános boldogtalanság.

És összeházasodtunk Rolival, de alibi volt csupán, egyikünk se volt boldog. Anya viszont büszkén mesélt Roliról a barátnőjének.

- megvennéd-e mások boldogságát sajátodért cserébe? -

Ma beugrós voltam egy álomban, ahol azt álmodtad, hogy azt álmodtad, hogy azt álmodom, hogy ott álmodok ahol ébredünk.

- mit nekem New York -

Ma azt kellett volna álmodnom hogy ömlő eső után csuromvizes hajjal, nevetéstől sírva állok egy út végén. Őszülő búza a koronám, viharfelhők a palástom. Bolond, eltévedt király.

Ma azt kellett volna álmodnom, hogy egyedül vagyok megannyi érzéssel és félek.

- Nah, akkor beszéljük meg mi van kettőnkkel.

- Tessék?

- Mi van veled meg velem?

Arc kézbe temet. Ez olyan bonyolult, nem akarom bonyolítani, abban egészen biztosan elveszünk. - Semmi. Semmi nincs.

- "Karcsú törzsed hajlik, ring az esti szélben.
Büszke nyárfa miért állsz, miért búsulsz a réten?
Majd elhozza a holnap egy zacskóban a Holdat,
Koronádra tűzi, veled marad, míg tűri.
Aztán eldőltök végleg. Mindkettőtökben érett
Vágy lesz bármi másra: az édes elmúlásra.

Pár szerelmi képzet is így ér néha véget.
Ő nem jön el, te várod, vagy eljön és megbánod.
Mindaz, mi jó lehetne, úgyse lesz már benne.
Hát pár ostoba álmot, a fának nekivágok,
És leások mélyre, az érzet fenekére.
Kitisztul a képlet: míg álmodoztam, tél lett."

Egy nagy fekete pemzli volt ma az álmodás, amivel setét csíkot húzott a szememre az éjszaka. Most átokverte bandita vagyok, garázdálkodok csak az érzések között.

Ki ma a kardom vagy én a kié?

- pain it black -

Majdnem hagytam, hogy egy csecsemő halálra fagyjon, mert akivel voltam az meg akarta ölni. Csak az utolsó pillanatban eszméltem rá, hogy ez helytelen, és akkor betakargattam gy nagy vörös köntösbe és magamhoz vettem.

- mikor jön el az utolsó pillanat? -

Éviékkel gyorséttermet akartunk nyitni, de látványosan nem kellettem a buliba. Felmentünk egy hatalmas hegyre, vissza a természetbe. Jó nagy csönd volt.

Aztán egy kiszögelléshez értünk, nem volt korlát, egy kijárat hegyből. Csörlővel, beülővel lehetett lecsúszni drótkötélen hogy aztán nagy boldogsággal toccsajunk a trágyalébe. Perszen em muszáj, csak aki mer. Évi mert. Én meg csak gyanakodva szemléltem a kötelet, a csörlőt és az egész felfüggesztést. No meg a trágyalét.

Később inkább le-négy-kéz-lábaztam a sziklákon, bele a vízbe. Piócák támadták meg a legpuhább pontjaimat, szedegettem le őket, míg anya a háttérben mesélte hogy apa heréit hogy támadták meg ezek egyszer. Pokoli fájdalom. Jó sok kis szaros pióca volt.

Apával és anyával horgásztunk. apa hatalmas halakat akasztott meg, de egyiket sem tudta kiemelni. Folyton leakadtak. Néha másodhegedűsként rángattam a botot, ha azon is kapás volt. De ahogy sors követ sorsot, az is mindig leakadt.

Lovagoltunk nagyapámmal, kicsi, gyors lovakon. vizet ígértem nekik, csak érjünk már oda.

Az óvodámban voltam. Ugyanazok a érzések fogtak el, mint gyerekkoromban. Egyedüllét, magány, félelem hogy otthagynak, félelem az idegenektől. Sírni akartam. Egy dajka megkérdezte mit keresek ott. Odaadtam egy konzervet, hogy ezt a gyerekeknek hoztam és egyébként ide jártam oviba, de ne haragudjon, most ez olyan megrázó olyan nehéz  érzések...nézelődni indultam. Minden tárgyról valami érzés, emlék ugrott be, székekről hogy ott játszottunk, a wc rideg, minden kő, beton. Közben felhívtak, hogy azt ígértem készítek egy montázst és a csillámpónihoz kéne letöltenek csillagot. Közben végig arra gondoltam hogy tegye már le, ez rég nem aktuális és én inkább sírni szeretnék, mert nekem valami fáj.

És az egész közben valahol egy árnyék, egy gondolat, pici kis puszit lehelt az arcomra, hogy na, jólvan, mostmár nyugodjál meg szépen.

Egy másik álom egy magára hagyott gyerekről szólt, akinek nem voltak szülei, szakadt ruhái voltak. Egy kislány volt. Nekem kellett gondjaimba vennem. Valaki bedrogozta vagy ő drogozott be valakit, volt ott egy pár rosszvágású pasas... lényeg hogy valakit belőttek a szemem láttára. Elmentünk neki ennivalót vásárolni. Rengeteg sütit vettem neki hogy legalább egyszer annyit ehessen amennyit csak akar. De a fejemben folyton ott.

Annyi hóval amivel ma éjjel álmodtam újra fel lehetne tölteni az egész Hoth bolygót globális felmelegedés után.

És csend voltm nagy békés, üres csend.

Kriszta szerint még így sem voltunk elég messze az emberektől

A sátrunkba bejött egy farkas, úgyhogy megetettem. Joghurttal.

Egy állatkertben voltunk egy barátommal. Kérdezte, hogy biztos elmenjünk-e az állatkert új részébe. Féltünk kicsit. De aztán csak elmentünk oda. Futottunk. Minden ág megelevenedett és kígyókká változott a lépteink között. Még gondoltam is hogy nem jó cipő van rajtam, így ha felkap egy kígyó, meg fog marni. Sosem láttam tisztán hogy az most egy kígyó vagy egy faág, vagy az a majomkenyérfa termése.

Egy medencében egy testi fogyatékos család úszott. Mi is ott voltunk a vízben, csupaszon, mint ők. Kihúztam a barátomat a vízből. Átfutott a fejemen hogy mi ez a hülyeség h nincs rajtam ruha de aztán már futottunk is tovább. Féltem.

Egy másik jelenet szintén az állatkertben ahol meg egy pumát etettem a kezemből. Attól is féltem de az barátságos volt. A gondozója mondta hogy megetethetem.

- anyámat csalom, szembe megyek, hűtlen áruló leszek,

hogy kezemből ehessenek ösztöneim -

Egy hatalmas öreg házban voltunk Anyáékkal. Talán a mienk volt. Fel volt ázva a parketta, korhadni kezdett a fa. Húzogattam el a szekrényeket, hogy honnan jön a víz ami tönkre teszi. És ahogy arrébb toltam a szekrényt, mögötte, a falnál volt egy beázás, vagy hibás vezeték, persze próbálták a vízszivárgást mindenféle röhelyesen gagyi módszerekkel lefedni, betömni. Rongyok voltak odatéve, de ezek nyilvánvalóan időleges megoldást jelenthettek csak.

A kandallóban égő parázsra dobáltam hatalmas rendes nagy, lécket, fákat dobáltam rá hogy életben tartsam a tüzet. De olyan nagy volt a tűz, mire a repülő fa odaért, az olyan  kicsinek látszott.

Két ilyen kandalló szerű dolog is volt. Az egyikben csak parázs volt, a másik még lángolt.

A tengernél is jártam. A szerelem. Szeretem a szépségét. Kerestem a kagylókat, szép kis csigaházakat, mint mindig. Túrtam a homokot. De olyan végtelenül halott volt minden. Kopott hétköznapi és egyszerű volt minden. Mintha nem is tenger, hanem folyó lenne. Ha találtam egy szép kagylót, hamarosan kiderült hogy csak festett üveg, vagy műanyag.

- ha korhad, majd tűzre vetem -

A macskáimat jó régen felvittem a szegedi lakásomba és szerencsétlenek ott voltak étlen-szomjan, és felmentem hozzájuk, megetettem őket. Lógott rajtuk a bőrük. Hogy is feletkezhettem el róluk?

Aztán a lakásomban feljött a járólap, és próbáltam eligazgatni, de nagy gubancok voltak alatta. Egyre mélyebbre kellett ásnom, igazgattam alatta az iszapot, a homokot, folyton szétcsúszott, nem állt meg, nem leketett rá építeni. Egyre nagyobb gödröt kellett ásnom és újra raknom a homokot, sorjában.

- hát ez van, most, ásunk lefele, aztán újraépítjük az alapot -

A vasárnap délutáni szunyában egyszer egy kormorán, egyszer meg egy kecses kis pingvin szállt át felettem. Király.

Gonoszság, gonosz vagyok?

Anyám és apám a pincébe zárva tartottak embereket hosszan, nagyon hosszan. Úgy engedték el őket 20 év után, hogy törölték az emlékezetüket. Nem tudták hogy be vannak zárva. Egyszer csak azt vették észre az emberek magukon, hogy megöregedtek, elszállt felettük az idő és ők nem emlékeznek semmire, hogy hogyan is telt az életük, mi történt velük. Nem én zártam be őket, csak tudtam róla, hogy anyáék bezárták őket. Nem értettem egyet, de nem tettem ellene. Azon gyötrődtem vajon én is gonosz vagyok-e, mint ők, hiszen nem tettem semmit ellene.

Szépen szimbolikus pince, lent, tudat alatti, mélyen, bezárva én vagyok, az életemet én vesztegetem azáltal, hogy nekik akarok megfelelni, az ő szabályrendszerük szerint igyekszem működni, hogy úgy élem az életet ahogy belém nevelték, ahogy szerintük KELL.

És ha ezen nem változtatok, igenis felelős leszek érte. Akármit mondanak, el kell majd mennem egy időre Indiába. Mert erre van szükségem.

Hajó. Utazás-változás. Beömlik. Nem számíthatok rá. Félelmetes. Szakállas. Ijesztő, fagyott szakállas. Még mindig itt van. Még mindig szakállas. Rengeteg víz. Kint esik. Nem védett hely. Hideg.

Egyik magyaráz. Másik pakolász. Figyelsz? Nem-nem-nem. Nem érdemes. Nem érdekes. Tovább. Ügyfél. Tárgyalás. High-tech bélyegző, high-tech elemző, high-tech feszkó. Hátbavág-szevasz. Szevasz. Merre az arra a semerre? Grimaszol. Lebasz. Megint lebasz. Köntösben szontyolgás. Oldódás. High-tech feszkó.

Külön szoba, külön matrac, külön anyád, külön alhatsz.

Ma térdre zuhanok az ébredés előtt és könyörgök, hogy csak még egy kicsit had maradjak. Csak egy picit. Még érezni akarom. Ha rossz vége lesz, akkor is.

Miközben azon gondolkodtam ezúttal milyen hazugsággal védhetném meg magunkat, a Tsuro japán társasjáték útvesztőjének kártyáit forgattam a kezemben.

Nincs menekvés, csak idő kérdése és egyszer úgyis kiesel....

Olyan valószerűtlen színű volt a fürdőszobájuk csempéje. Mint azok a stereogramok. Vajon ha kellő ideig bámulom álmomban, mit látok kiemelkedni belőle? Bilincseket, horgonyt, köteleket?

Olyan távol voltam...olyan frusztrált.

Felébredek. Nincs még ébrenlét, csak az ébredés ködös partja. A ködben pedig kibontakozik az az ismerős érzés: ma is vele álmodtam. Nem tudom még mit. Mosolygok. Bélelj ki te puha pillanat. Keresem a képet, már az arcát is látom. Szép, szép, szép volt ahogy ott ült. Szerelmesen aggódva csillogott. Megnyugtattam.

- hírvivő -

Szilveszter volt. Anyuékkal mentünk haza valami városi rendezvényről. Trabanttal. Sietni akartam, otthon akartam lenni éjfélre, hogy különleges legyen, ahogy kell. De elkéstünk, és zavart, hogy nem is tudtam hol voltunk amikor átléptünk az új évbe.

Az ünnepek alatti konyhai faggatózásban tudtam meg, hogy a régi trabantunkban fogantam, a nászúton, a csillagos ég alatt, a Balaton partján. Így kezdődött az új életem, az első pocakév.

- új év, új élet -

Álmomban megvezetett egy beszélő hörcsög. Sandán elkérte tőlem a csavarhúzót, hogy valamit megigazítson a futójában aztán mikor megkaparintotta hipp-hopp szétszerelte az egész ketrecet. Én meg kergethettem álomszakadésig.

Reggel meg Momo terráriumának ajtaja nyitva volt. Az esti szeretetdömping után nyitva felejtettük. Mondhatni véletlen egérutat kapott. De rendes volt, betartotta a kijárási tilalmat. De a tudatalattim frankón tudta, hogy én hagytam nyitva.

Voltak még futó oroszlánok is. (azt is szabadon engedtem volna?)

És emberek változtak át kutyákká és marakodtak csahos rosszkedvükben.

- ANIMA(L)-

Extravertált lett a köldököm álmomban. Kibújt a helyéről. Pedig nekem mindig helyre kis befele forduló köldököm volt. Dagiságom címere.

Meg megkérdezték mi jut eszembe egy dióról. Nem is tom, hogy zöld? allergia? hogy logónak semmiképp sem jó? hogy Dionüszosz?

Dionüszosz görög isten, a mitológiában a bor és mámor megtestesítője, aki értett a mezőgazdasághoz és termékenységet is hozhatott. Ő volt a görög színjátszás patrónusa is. Gyakran ábrázolták tigrisek vagy párducok húzta szekéren, amint kísérete körülötte táncol.

Extravertált lett a köldököm álmomban. Kibújt a helyéről. Pedig nekem mindig helyre kis befele forduló köldököm volt. Dagiságom címere.

Meg megkérdezték mi jut eszembe egy dióról. Nem is tom, hogy zöld? allergia? hogy logónak semmiképp sem jó? hogy Dionüszosz?

Dionüszosz görög isten, a mitológiában a bor és mámor megtestesítője, aki értett a mezőgazdasághoz és termékenységet is hozhatott. Ő volt a görög színjátszás patrónusa is. Gyakran ábrázolták tigrisek vagy párducok húzta szekéren, amint kísérete körülötte táncol.

Volt rajtam egy seb, amit én hordtam, pedig az ő sebe volt.

De nem vigyáztam rá eléggé. Én azt hittem gyógyul, de mikor közelről megnéztük, rájöttünk: gennyes.

- régi dolgok ezek -

Azt álmodtam, hogy írásmintát kértem nagyapámtól és nagymamámtól, és bár éltükben mamám volt bonyolultabb eset, álmomban nagyapám írása volt különös. Furán, erősen balra döntve tartotta a tollat. Néha csak tinta nélküli nyom volt ő a papíron. Nem fogott. Néhol kivágó nagy karmok és kunkori hurkok.

Apám elvette és ráírt a lapra, hogy merre mennek a sorok és egyéb vacakságok. Sírtam és ordítottam hogy írhatott rá az írásmintámra? Hogy? Mikor az olyan fontos nekem. Pirossal javította.

- mit írt felül apám? -

És miért nem tudom álmomban megszólaltatni a didgeridoo-mat, sosem. Frusztráló. Most épp papír volt a szája és szétázott a nyáltól, a nagyobbik része meg darált hússal volt tele.

- mi ez nekem, fallosz-szimbólum?

képesnek lenni, vagy nem lenni képesnek? -

Álmomban, az a lány, kérem, el akarta lopni a didjeridoo-mat.

Berángattam a mosdóba, hogy tisztázzuk az ügyet, s érje pár csapás a fület. Sajnos kesztyű volt rajtam. De aztán lekaptam..

Nem bánhatok mindenkivel kesztyűs kézzel. Mit képzelek?

Egy barlangban voltunk ketten, és tudtam, hogy nem tudok kijutni, túl szűk a kijárat.

Az anyukám kint volt, és én kifele kiabáltam neki, hogy nem tudok kimenni.

De még átfutott az agyamon hogy azért megpróbálok kimászni azon a szűk résen.

-azt mondod féltem megszületni?

azt mondod innen a klausztrofóbiám?-

Kenuval kellett átvágnunk a tenger-öblön, a víz mélyén szörnyek lakoztak, nem akartam a lábam a vízbe lógatni. Egy lápos, hínáros részhez értünk, fekete kutyák kergettek.

Valaki kihúzta a dugót a tengere fenekén és a víz tölcsért alkotva apadt.

Természeti katasztrófa. Valami összeütközött a hajómotorral. FEhér és arany szálak, káprázatos, fényes energiacsíkok úsztak a tengerben, a vízfelszín alatt. Csodáltam és féltem, hogy nekünk jön és felrobban a hajónk.

Bezártak egy kislánnyal egy kabinba. Ki kell jutnunk. Kitörtem az egyik ablakot, amin kimászhattunk, és felúszhattunk a felszínre. "Vigyázz az üvegekre ahogy átbújsz, meg ne sértsen."

Megmenekültünk. A 3 éves kislány nem örül. Mi a baj?

"Nem akartam hogy megments. Miért mentettél meg? Mindenkim meghalt, a családom, barátaim, nem tudok így boldog lenni."

Figyelj ide. Az élet változik, az emberek is körülötted. Változik az útvonal amin jársz. Egyetlen állandó  dolog van: Te. Te. Érted? Te.

És itt arra bennünk csendben élő önvalóra gondoltam.